Kerti tavak, patakok, csobogók
Írta: kerti tavak csobogo kivitelezes   

Kerti tavak, patakok, csobogók

 

Kerti tó létesítése

A nyári melegben a kert talán legvonzóbb része a tó lehet, amely már látványával is felüdülést kínál. A víztükör és a körülötte kialakuló mikroklíma azonban nemcsak az embert vonzza, hanem a környék állatait is. Így a tó közelében elhelyezett padról mindig akad látnivaló a hűsölés idején.

A tó talán az egyik leggyorsabban terjedő kerti elem. Néhány évtizeddel ezelőtt a hegyvidéken keresve sem lehetett találni ilyeneket, ma pedig szinte minden újonnan tervezett vagy felújított kertben ott csillog a kisebb-nagyobb víztükör.

Kerti tó létesítése
Színes tündérrózsák
A hegyvidéki kertek domborzati, talajtani, vízrajzi viszonyai nem kedveznek a tavak kialakulásának. A tavat a természetes hatás elérése érdekében gondosan meg kell tervezni és a kert jellegébe, stílusába illeszteni. A kis – néhány négyzetméteres – tavak könnyebben elhelyezhetők, de a biológiai egyensúly nehezebben alakul ki bennük, több gondozást igényelnek és kevésbé látványosak. A nagyobbakhoz viszont megfelelő méretű – lehetőleg sík – kertrészre van szükség. Ezek a kiterjedtebb tavak mélyebbek is lehetnek, ezáltal könnyebben kezelhetők, stabilabbak.

Alakjánál a természetes hatás elérése érdekében a szabálytalan formák kerülhetnek előtérbe. A szabályos medencének csak a kötött stílusú kertekben van létjogosultsága. A tó elhelyezésénél két szempontot érdemes fi gyelembe venni: a ház mellett jobban látható, de kevésbé természetes hatású, távolabb viszont könynyebben körbeültethető, beolvasztható a kertbe, ám ezáltal látványa csak akkor nyújt élményt, ha kisétálunk hozzá.

Kerti tó létesítése
Szabályos partvonallal is barátságos
A tó vízzáró rétegének kivitelezésére alapvetően két út lehetséges: egyrészről rugalmas fólia használata, másrészről előre gyártott medencék alkalmazása. A fólia előnye, hogy szabadon szabható, és a legváltozatosabb partvonalat is követni tudja. Megvásárlásánál ugyanakkor figyelembe kell venni néhány szempontot. A kerti tó a zöld környezet tartós épített eleme, ezért a felhasznált anyagoknak akár évtizedeken át megbízhatóan vízzárónak kell maradniuk. Nincs nagyobb bosszúság, mint amikor a színvonalasan beültetett és véglegesen kialakított tavat néhány év elteltével azért kell átépíteni, mert az alapját képező fólia kilukad, és a víz elfolyik. Érdemes az igényesebb – és sajnos általában drágább – műgumiból készített tófóliákat választani, amelyek megfelelően vastagok, ellenállnak a tavat folyamatosan érő napsugárzásnak és hosszú időn át megőrzik rugalmasságukat. Szintén fontos a javíthatóság, ami sok bosszúságtól mentheti meg az előrelátó kertbarátot.

A tó növényvilágának kialakítása már a tervezésnél elkezdődik. A fóliából olyan területeket kell kialakítani, amelyek megfelelnek egyes növénycsoportok igényeinek. Így ki kell képezni üde zónákat a mocsári, lápi fajoknak, egy már vízborította részt a sekély vízben élőknek, s mélyebb – általában fél méter mély – padokat a tündérrózsáknak. Az ennél mélyebb vízbe az úszó hínárokat telepíthetjük. Természetesen a tó körül helyet kell biztosítani a vízparti növényeknek és a hátteret adó fajoknak is.  A kerti tavak leggyakoribb és leglátványosabb növényeiről, a tündérrózsákról érdemes külön is szólni. A csoport változatossága széles határok között teszi lehetővé a telepítést. A törpe méretű fajtáknak elég egy tíz centi mély dézsa is, míg az arasznyi virágokat nevelő óriások méteres vízmélységet igényelnek. A virágok színe a fehér és a vörös között változik. Levelei fajtától függően akár négyzetméteres felszínen is boríthatják a víztükröt. A szaporítás tőosztással otthon is könnyen elvégezhető. A nagy méret miatt jelentős tápanyagmennyiségre is szükségük van, aminek pótlásáról rendszeresen gondoskodni kell.

Kerti tó létesítése
Ritka trópusi tündérrózsa

A tó karbantartása az épített elemek állagmegóvása mellett a növények – és állatok – igényeinek folyamatos kielégítését is jelenti. A legfontosabb kérdés rendszerint a víz megfelelő minőségének megőrzése, hiszen ez az egész életközösség alapja. A víz szűrése, utánpótlása és tisztítása mellett törekedni kell a biológiai egyensúly kialakítására. Olyan növényeket és állatokat érdemes betelepíteni, amelyek egymás mellett élve egymás életfeltételeit nem rontják.  A halak tartását például megkönnyíti az oxigéntermelő hínárok jelenléte, vagy a szúnyoglárvák elszaporodásának megakadályozásában jó szolgálatot tesz néhány béka (amelyek azonban hangos brekegésükkel sok fejfájást is okozhatnak a környéken lakóknak). A konkrét életközösség kialakításában a tapasztalat és a helyi adottságok ismerete nyújtja a legnagyobb segítséget. A „beállt”, egyensúlyban lévő tó a kertbarát büszkesége és legkedvesebb pihenőhelye lehet.

 

 
Milyennek álmodta meg a kertjét?
 
Hány éve tervezi, hogy rendbe rakja a kertjét?